Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Szappanos Géza
2013. január 2.

A pesti ászok III. – „Múlóban volt a kezdeti feszültség”

A kapitány kétrészes beszámolója után Szappanos Géza veszi át a szót. Nemcsak játékosa volt ő a szenior olimpiai bajnoki címet nyerő válogatottnak, de a csapat létrehozásában is főszerepe volt. A pesti ászok harmadik részében épp a verseny előzményeit eleveníti föl a saját szemszögéből, azután pedig ráfordul a magyarok olimpiai partijaira.
Fazakas Gergely
2012. december 28.

Az úgy történt... – MP-bajnokság I/B 2-3. forduló

Az úgy történt, hogy a párosbajnokság harmadik fordulójára igyekezve ezúttal Puza Lacival futottam össze a villamosmegállóban. Mindig is azt vallottam, hogy a tömegközlekedés igazi közösséggé kovácsolódó erő, az 59-es utazóközönsége is hamar megismerkedhetett az előző forduló 29-es partijával – mivel mindketten topszkórt írtunk benne (mi az egyetlenünket), de ellenkező égtájon, volt miről mesélni.
Bárány György
2012. december 25.

A pesti ászok II. – Összegez a kapitány

A kapitányi beszámoló első részének végén ott hagytuk el hőseinket, hogy végig dominálva a csoportjukban első helyen jutottak a legjobb tizenhat közé. A nyolcaddöntőben Szingapúr könnyen emészthető falatnak ígérkezett, de nyilvánvaló volt, hogy aztán az esetleges negyeddöntőben a világverő lengyelek kell is a farkasétvágy. Vajon hogy ízlett nekik az ínyenc menü? Győzelmek, aranyak, könnyek: A pesti ászok, második rész.
Hodosi Péter
2012. december 23.

Bridzshajó a Dunán, Zia Budapesten

Boóc András írásából már értesülhettetek terveinkről, hogy 2013 nyár végétől bridzshajózást indítunk a Dunán. A BID fő attrakciói Budapest látványosságai és egy nagy nemzetközi verseny lesz, ezekről szeretnélek benneteket részletesebben tájékoztatni.  
Bridzselet
2012. december 22.

Kisgyörgy Lajos: Elég(?) a 60%!

A hétfőn elhunyt Kisgyörgy Lajos a Bridzsélet 1988 7-8. számába megírt egy Kitzbühelben játszott patit. A cikket Lazsóra emlékezve most újraközöljük.
Bárány György
2012. december 21.

A pesti ászok I. – Kell egy csapat!

Régi hagyomány a Bridzséletnél, hogy az aktuális világverseny után a kapitány beszámolót ír. Az elmúlt évtizedekben ilyen esetben általában az lehetett a vizsgálat fő tárgya, arra vonatkozott a tanulság levonása, hogy már megint miért nem sikerült. Ezúttal más a helyzet. Bárány György, a lille-i olimpián aranyérmet nyerő szenior csapat – 16 leosztást játszó – kapitánya sokkal örömtelibb alaphelyzetből vágott neki a beszámolónak. Igyekszünk az eredményhez méltó módon búcsúzni az óévtől és megadni az alaphangot az újévi optimizmushoz.
Varga István
2012. december 19.

Meghalt a Lazsó

Tegnap délelőtt meghalt a magyar bridzsmezőny egyik legszínesebb, legeredetibb egyénisége, Kisgyörgy Lajos, vagy ahogy mindenki szólította, Lazsó.      
Boóc András
2012. december 8.

Floridai látogatás

Boóc András és Hodosi Péter Amerikában végzett röpke klubmustrát. Floridai élményeiket, tapasztalataikat, attól kezdve, hogy hogyan adott az egyik szenior világbajnok gyorselemzést, egészen addig, hogy mit meg nem kell élnie egy 93 éves hölgyjátékosnak, András írta meg a Bridzsélet számára.
Szabados Julianna
2012. december 3.

Eilat 2012 november

 
Scharnitzky Péter
2012. december 3.

Türelem! – csb I/B 11. játékhét

Véget ért a bajnokság. Az utolsó forduló kapcsán olyan partikat kerestem, ahol a mottó talán a következő lehetne: hogyan őrizzük meg az adukontrollt rossz aduelosztás esetén.